Diákönkormányzat

Iskolánkban hosszú évek óta működik diákönkormányzat. A diákképviselőket tanév elején választják meg az osztályok. Minden osztályból két-két diák kapja meg a megbízatást egy évre. Előfordul olyan is, hogy hosszú évekig ugyanaz a diák az osztály képviselője. Jelenleg a DÖK elnöke Buchholz-Kis Csenge  7.a osztályos tanuló, aki egyben iskolánk városi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat képviselője is. Elnökhelyettes Bartelmess Emma 7.b osztályos tanuló. Segítő tanáruk Zabos Ákos.

A DÖK elsősorban szabadidős programok szervezésében vesz részt.

Szeptemberben lebonyolítják az elsős diákok csibeavatóját, ahol a kisdiákoknak vicces, játékos feladatokat kell teljesíteniük.

Fontos az iskola életében az őszi és tavaszi papírgyűjtés, melyek bevételével jelentősen hozzá tudunk járulni különböző programok költségeihez.

Évek óta nagy sikerű program a társasjáték-délután, amin jobbára a felsősök vesznek részt. Közösségkovácsoló jelentősége abban rejlik, hogy tanáraikkal együtt játszhatnak.

A Mikulás- és farsangi diszkó előkészítését és lebonyolítását szintén a diákönkormányzatosok végzik. A beléptetés, büfé, ruhatár feladatának ellátását maguk osztják be.

A legmozgalmasabb esemény a diákképviselők számára minden évben a DÖK-nap, melyet az utolsó előtti tanítási napon szoktunk megszervezni. A szokásos foci és bolhapiac mellett, rendvédelmi- és birkózó bemutató, rendőrök által vezetett kerékpáros ügyességi verseny, frizura- és sminkkészítő verseny színesíti a programokat.

Felelősségteljes feladat a diákügyelet megszervezése is. A cél az, hogy az iskola épületében a diákok segítsék az ügyeletes tanárok munkáját. A diákügyeletes feladatot 7-8. évfolyamosok látják el.

Diákönkormányzati képviselők 2023/2024-es tanév

SEGÍTŐ TANÁR: ZABOS ÁKOS

1. a osztály Bibok Zsombor, Boda Norina 1. b osztály Atkári- Gyóni Léna, Pálfi Boglárka
2.a osztály Csőgör Ákos, Tanács Rézi 2. b osztály Katona Kornél, Rokolya Lilla
3. a osztály Csányi Flórián, Virágh Bozsóka 3. b osztály Nagy Márton, Palotás Adél
4. a osztály Kis Adél, Csenki Imre 4. b osztály Szabó Szófia, Szatmári Botond
5. a osztály Dinnyés Emma, Szunyi Szonja Lara 5. b osztály Bodnár Bianka, Vízhányó Balázs
6. a osztály Juhász Jázmin, Horváth Netti 6. b osztály Czinege Gábor, Majoros Martin
7. a osztály Lantos Petra, Andrási Lázár 7. b osztály Rekedt-Nagy Petra, Zsigó Sára
8. a osztály Szabó Lili, Sós Klementína 8. b osztály Rácz Dorina, Palotás Róbert

 

Skip to content